Megpofozták a kórházban, Ombudsmani jelentés született róla

Hideg vízzel és pofonnal, majd lekötözéssel „kezelték” a pszichiátrián a fiatal nőt, aki egy friss szakítás miatt volt kiborulva. Az ombudsman kivizsgálta az ügyet, és el is marasztalta a kórházat a betegjogok megsértéséért.

Ennyire egyszerű a betegjogok megsértése

A betegjogok megsértése gyakran előfordul. Ez a fiatal nő például a barátjával történt szakítása után került be a pszichiátriára, miután otthon zaklatottá vált, és mentőt hívtak hozzá. A megyei kórházba szállították.

Akarata ellenére vették fel a pszichiátriára, majd nyugtató tabletták kíséretében aláírattak vele egy beleegyező nyilatkozatot is.

Mivel a tabletták ellenére még mindig feldúlt volt, elmondása szerint a nővérek – a betegjogok megsértése árán – úgy próbálták lecsendesíteni, hogy megpofozták, leöntötték hideg vízzel, és az ágyához kötözték egy külön szobában. 

Másnap reggelig feküdt egyedül, csuromvizesen, amikor végre felengedték a rögzítést, és átvitték egy nagyobb kórterembe, ahol eltöltötte a nap többi részét. Este visszaadták a telefonját is, amit a lekötözése előtt elvettek tőle. Fel is hívta szüleit, akik megdöbbentek az őt ért bánásmódtól. Még aznap érte mentek, és hazavitték.

Nem szabad hallgatni

A történtek után a nő egy jogvédő szervezethez fordult segítségért, akik az ombudsman hivatalától is kivizsgálást kértek. Az alapvető jogok biztosa alaposan kivizsgálta az esetet, majd az erről kiadott nyilvános jelentésében megállapította, hogy a kórházban több módon is megvalósult a betegjogok megsértése, és az ápoló személyzet visszaélt a nő helyzetével. 

Az alapvető jogok biztosa felkérte a kórház főigazgatóját és több felettes szervet (Országos Kórházi Főigazgatóság, Integrált Jogvédő Szolgálat és az országos tisztifőorvos) a visszásságok kivizsgálására, rendbetételére, illetve azok ellenőrzésére.

Jelentésében az ombudsman rámutatott arra az általános helyzetre is, amely az ilyen elrettentő esetek előfordulását lehetővé teszi:

„A modern alkotmányos szemlélet kiindulópontja, hogy a pszichiátriai betegek kötelező intézeti gyógykezelése a személyi szabadsághoz való jog korlátozásának egyik legsúlyosabb esete. A beteget akarata ellenére elzárják a külvilágtól, és gyógykezelésnek vetik alá, melynek során rendkívül kockázatos terápiákat és kényszerítő eszközöket alkalmaznak.”

Az ombudsman megállapítása ugyanazt hangsúlyozza, amire a WHO is felhívta a figyelmet egy tavaly kiadott jelentésében: a pszichiátriákon alkalmazott kényszerítő eljárások és gyakorlatok sokszor súlyosan sértik a páciensek legalapvetőbb jogait és méltóságát, ezért ezek használatát mihamarabb ki kell vezetni a mentális egészségügy területéről.

A jelentés szerint „mindenütt elterjedtek [a kényszerkezelések], és egyre gyakrabban alkalmazzák őket a világ országaiban, dacára annak, hogy semmi sem bizonyítja azok előnyös kimenetelét, ellenben jelentős bizonyíték van arra, hogy fizikai és pszichológiai károkhoz, sőt halálhoz vezetnek”.

Az ombudsmani jelentés itt olvasható:

https://www.ajbh.hu/documents/10180/67ba2290-71de-fc77-66ce-3b82e91b6555

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Deprecated: Directive 'allow_url_include' is deprecated in Unknown on line 0