Egy dunántúli városban élő tanárnő egy influenzafertőzés után súlyos ízületi és izomfájdalmakkal kereste fel a helyi reumatológiát, ahol azonban nem találtak fizikai eltérést. Így további vizsgálatok következtek, melyek ugyanúgy nem vezettek eredményre, ám a tanárnő tünetei egyre csak súlyosbodtak: daganat jelent meg a térdén, hasi fájdalmak jöttek elő, és ízületi fájdalmai miatt már nem tudta ellátni tanári munkáját.
Mivel több kollégája is arra biztatta, hogy forduljon pszichiáterhez – szerintük azért nem találtak semmit a vizsgálatokon, mert a tüneteknek lelki okai vannak –, ezért végül meg is tette.
A pszichiátrián már nem végeztek semmilyen fizikai vizsgálatot a nőnél, ehelyett azonnal depressziót és pszichoszomatikus fájdalomzavart állapítottak meg nála. A kezelések azonban nem értek el javulást: a nőnek az egész testében fájdalmak jelentkeztek, aludni sem tudott már altatószer nélkül; emiatt egy alkalommal, bár nem voltak öngyilkossági késztetései, akarata ellenére be is szállították a zárt osztályra. Nem sokkal később háziorvosa közölte vele: nem tudja tovább otthon táppénzen tartani, ezért be kell feküdnie a kórházba, a pszichiátriára – emellett minden további fizikai vizsgálatot megtagadtak tőle. A tanárnő nem tudott mást tenni, önként vetette fel magát fekvőbetegként a pszichiátriára, ahol ezután hónapokig bent is tartották. Kínzó fájdalmai eközben továbbra sem enyhültek. Egy alkalommal, amikor hétvégére hazaengedték, lábai már annyira fájtak, hogy nem tudott lemenni a lépcsőn harmadik emeleti lakásából – ennek következményeképpen újra a zárt osztályra helyezték, egy újabb pszichiátriai diagnózissal: hisztérikus személyiség zavar.
2016 karácsonya előtt végül magkapta a különféle pszichiátriai diagnózisokat felvonultató zárójelentését, majd hazaengedték.
A tanárnő ezután kétségbeesetten próbálta felvenni a kapcsolatot az összes környékbeli professzorral, hogy vizsgálják ki testi panaszait, majd hosszas e-mail váltások árán elérte: a Pécsi Klinika docense előjegyezte őt egy MRI-vizsgálatra 2017 májusára.
Ekkor jött azonban a nem várt fordulat. A nő férje meglátogatta a háziorvost – akit éppen egy ismeretlen orvos helyettesített –, és előadta neki, hogy a nőnek öngyilkossági szándékai vannak, így a tanárnő újfent akarata ellenére került a zárt osztályra. Emiatt a májusra kitűzött MRI-vizsgálatra sem tudott sor kerülni, bár éppen akkor ez volt a kisebbik rossz: a tanárnőt kényszerkezelésnek vetették alá a szokottnál is embertelenebb körülmények között.
Végül július végén sor került a korábban kitűzött képalkotó vizsgálatra, amely megállapította: a tanárnőnek izomsorvadása van.
Bár a vizsgálat eredménye magyarázatot adhatna a nő fájdalmaira, pszichiátriai kórtörténetére alapozva azt véleményezték, hogy az izomsorvadást valószínűleg sérülés vagy inaktivitás okozhatta – holott a szóban forgó tünetek már egy évvel azelőtt megjelentek.
Mivel eddig valahányszor orvosi segítséget kért, minden alkalommal a pszichiátriára irányították, ezért a tanárnő már nem mer bemenni a kórházba: „Nem tudják mit élek át, és nem merek ebbe a kórházba eljutni, mert belenéznek a számítógépbe és esetleg telefonálnak a pszichiátriára, hogy meghoztak. Ezt nem vállalhatom.”
