A fiún már óvodás korában látszott, hogy intelligensebb, mint a korabeli gyerekek. Remekül kijött csoporttársaival, gond nélkül beilleszkedett, ám ekkor egy másik csoporttársa bántani kezdte őt. Az anyuka, amikor erről tudomást szerzett, az óvodától kért segítséget, de sajnos hiába: közölték vele, hogy nem tudnak mit tenni. Az anyuka így az óvodaváltás mellett döntött, és – bár a helyzet továbbra sem volt zaklatásoktól mentes – a fiúnak sikerült elballagnia az óvodából.
Az iskolában a fiú teljesen új gyerekek közé került, és ismét akadt egy osztálytársa, aki őt jelölte meg célpontjául: újabb zaklatások és bántalmazások vették kezdetüket. Ezek hatására a fiúnál viselkedési problémák kezdtek mutatkozni, így nevelési tanácsadóhoz kellett fordulniuk – itt hangzott el először a kijelentés: a gyermek hiperaktív, és gyógyszert kell szednie. Az anyuka, hogy megvédje gyermekét, ismét az iskolaváltás mellett döntött, ám a fiúnál az őt ért traumák hatására sajnos megmaradtak a viselkedési problémák az új iskolában is. Az új iskola igazgatója – hogy elkerüljék a Gyámhivatal közbelépését – magántanulói státuszt javasolt a gyermeknek, melyet édesanyja kénytelen-kelletlen elfogadott. A fiú a tanévet ezután nagyon jó eredményekkel zárta, ám mégis szeretett volna inkább iskolába járni a többi gyerekkel.
Ismételten felkeresték hát a nevelési tanácsadót, ahol bebizonyosodott: a fiúnak átlag feletti az IQ-ja. Az anyuka elvitte fiát egy mentálhigiénés központba, hogy megállapítsák, ténylegesen szükséges-e a pszichiátriai szer a gyermeknek. A központban egy számítógépes tesztet töltettek ki a fiúval, ami az ADHD (figyelemhiányos hiperaktivitás zavar) meglétét hivatott kimutatni. Bár a teszten a fiú jól szerepelt, mégis azt kérték, hogy gyógyszer hatása alatt is végezze el újra. Az anyuka erősen ellenkezett, ám végül meggyőzték, hogy egyezzen bele a vizsgálatba, hiszen csak egyetlen szem gyógyszerről van szó – ezt a döntését azonban később megbánta.
A fiú édesanyja ekképp írta le tapasztalatait a gyógyszer hatásairól: „A fiam pupillái fél órára rá beszűkültek, a gyógyszer után három órával evés közben keze-lába járt, mint egy »ideggyengének«, délután kiborulás, dührohamok, este a nyolc órakor alvó gyerekem még fent van, este 10–kor pörgött, ugrált! Sírtam! Soha nem akarom ilyen állapotban látni!”
Az ezt követő egy hetes megfigyelés után a mentálhigiénés központban kijelentették: a fiú ADHD-s, és mindenképpen gyógyszert kell szednie, addig nem vállalják a pszichoterápiás kezelését sem. Ezzel egy időben az anyukát meg is fenyegették: ha most nem egyezik bele a gyógyszerezésbe, akkor a gyámhatóság fogja majd elrendelni. Bár az anyuka tiltakozott a szakvélemény ellen, fia mégis SNI státuszba került (sajátos nevelési igény).
Időközben az anyuka elvitte fiát egy vizsgálatra is, melyen kiderült: a gyermek gluténérzékeny. Gluténmentes diétával már egy hét után javulást tudott elérni a fiú viselkedésében, ám ez már nem segített: a nyomás hatására, hogy gyermeke ismét iskolába járhasson, kénytelennek érezte, hogy beleegyezzen a pszichiátriai gyógyszerezésbe – bár tisztában volt vele, hogy fiának nincs erre szüksége.
Az édesanya ezt írta nekünk levelében: „Amit tapasztaltam az elmúlt két évben, hogy nem érdekli az orvosokat az ok, hanem az aktuális tüneteket kezelik gyógyszerrel!”
Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért alapítvány jelenleg jogi úton segít az anyukának, hogy fia gyógyszerezés nélkül nélkül is járhasson iskolába, és teljes életet élhessen.
Az anya helyében elvinnem az országból a Kisfiam!