Állampolgári Bizottság
az Emberi Jogokért
A mentális egészségügy nemzetközi megfigyelő szervezete
Erővel tömték meg az evészavaros gyermeket a pszichiátrián
Egy anyuka korábban azért kért jogi segítséget alapítványunktól, mert evési problémákkal küzdő tizenéves lányát szó szerint elzárták tőle a gyermekkórházban, hetekig nem engedték, hogy beszéljen vele, bentléte alatt pedig a lányt több kellemetlen meglepetés is érte „kezelése” közben.

A lány egy ideje hánytatta magát, amit ő maga sem tartott jónak, de egyedül képtelen volt abbahagyni, ezért segítséget kért. Édesanyjával a háziorvostól kértek tanácsot, így végül egy budapesti gyermekpszichiátriai kórházban kötöttek ki. A kezelőorvos azonnal antidepresszáns szert írt fel a gyermeknek, és közölte, hogy érdemben csak akkor tudnak segíteni, ha a lány befekszik az osztályra pár hétre.
Így is lett, felvették a lányt fekvőbetegként, ettől a pillanattól kezdve pedig egyáltalán nem engedték édesanyját, hogy találkozzon vele – csak levélben tudtak kommunikálni egymással. A lány egy nap sírva hívta fel édesanyját titokban (mivel a telefon nem volt engedélyezve számára), és elpanaszolta neki, hogy a terápia részeként egy külön szobában szó szerint megtömik őt étellel, ha nem evett meg mindent, amit étkezésnél adagoltak neki. Az ilyen „tömések” alkalmával természetesen a lány szinte azonnal ki is hányta a beletömött ételt, amit ezután vele takaríttattak fel. Eközben olyan pszichiátriai szereket szedettek vele (azóta sem derült ki, hogy miket), amiktől a lány rengeteget aludt.
Mindkettejük számára traumatikus volt az az egy hónap, amit a lány a gyermekpszichiátrián töltött. Utólag az édesanya azt mondta, már sokkal korábban ki kellett volna hoznia őt arról a helyről. Mivel azonban a pszichiáter folyamatosan bátorította őt, hogy ezek a kellemetlenségek mind a gyógyulási folyamat részei, az édesanya bízott benne, hogy a dolgok jobbra fordulnak, és végigvárták a kezelés időtartamát. Kifejezett csalódásként élték meg a pszichiátrián tapasztaltakat, mivel valódi segítség helyett csak további nehézségeket okozott számukra.
Mikor a lányt végre kiengedték a gyermekpszichiátriáról, bár továbbra is szedte a felírt tablettákat, két héttel később ismét visszaesett ugyanabba az állapotba, ami miatt bekerült. Szintén igen váratlan meglepetés volt, hogy a lány, bentléte alatt valahogyan rászokott a cigarettára – egy gyermekpszichiátriai intézettől bizonyosan nem várnánk ilyesmit.
Az édesanya elvitte a lányt egy természetgyógyászhoz, aki homeopátiával kezdte őt kezelni, és végre tényleges javulást sikerült elérni a hosszas pszichiátriai hányadtatás után.
A kép illusztráció. Forrása: pixabay.com