Nemrég jelent meg egy európai vezető kutatók által publikált tanulmány, melyben dokumentálták, hogy a pszichiátria évtizedekig nem volt hajlandó valódi orvosi rendellenességként elismerni az antidepresszáns-elvonást. A pszichiátria álláspontja szerint – írják a kutatók – az ilyen tünetekkel járó állapot „csak egy kisebb betegcsoportot érint, többnyire enyhe és magától elmúlik 1-2 héten belül”.
Az SSRI (szelektív szerotonin visszavétel-gátló) antidepresszánsok ehelyett „különösen magas arányban okoznak elvonási reakciókat…rövid idővel az abbahagyásuk után”, olyan – még lassú és óvatos elvonásnál is jelentkező – orvosi tünetekkel, mint a „szorongás, ingerlékenység, nyugtalanság, hangulatzavar, alvászavar, kimerültség, remegés, izzadás, áramütés-érzés, paresztézia (zsibbadással és szurkáló érzéssel járó érzékelési zavar), szédülés, émelygés, hányás, zavartság és csökkent koncentrációs képesség”.
Egészen mostanáig az „enyhe és magától gyógyuló” változat volt a hivatalos álláspont az Amerikai Pszichiátriai Társaság (APA) és az Egyesült Királyságbeli Nemzeti Egészségügyi Intézet (National Institute for Health and Care Excellence – NICE) részéről. Ez pedig meghatározta a használati útmutatók tartalmát mindkét országban, mióta az első SSRI antidepresszánsokat (Prozac, Zoloft és Paxil) elfogadták a késői 1980-as és a korai 1990-es években.
A pszichiátria “közkedvelt magyarázata” azonban ingatag alapokon nyugodott.
Az antidepresszáns-elvonás bizonyítékai eleinte fájdalmasan gyengék voltak, mivel az ekkora kasszasikernek számító gyógyszerek elvonási tüneteivel kapcsolatban éveken át semmilyen kutatást nem végeztek.
„Közel két évtizedre volt szükség az SSRI-k megjelenése után, hogy az első módszeres tanulmányt publikálják” – jegyezték meg a kutatók. „Később újabb tanulmányok is megjelentek”, melyek megerősítették, „hogy az elfogadott és régóta fennálló nézőpont… ellentétben áll a ritka, de folyamatosan gyarapodó (az elvonási tüneteket igazoló) bizonyítékokkal.”
A pszichiátria szakma, írták a tanulmány szerzői, „régóta abba az illúzióba kapaszkodott, hogy az elvonási tünetek jelensége egy alacsonyabb rendű probléma, csak egy kisebb csoportot érint, és magától elmúlik.”
Ez pedig azt jelentette, hogy figyelmen kívül hagytak több százezer betegektől, rokonoktól és gondozóktól származó online posztot, csakúgy, mint a kedvezőtlen egészségügyi hatások két évtized alatt összegyűlt bizonyítékait.
A kutatók ezekkel a gondolatokkal zárták a tanulmányt:
„Szerencsére a dolgok kedvező fordulatot vettek. Először is, a pszichiátriai szakma elkezdte elismerni, hogy ezeket a komoly kérdéseket sokáig figyelmen kívül hagyták és minimalizálták.”
„Ezen felül két pszichiátriai kutató, miután maguk is megtapasztalták a súlyos elvonási tüneteket, kifejlesztett egy neurofarmakológiai (idegrendszerre ható gyógyszereket tanulmányozó tudomány) modellt a gyógyszerek fokozatos elhagyásához az elvonási tünetek enyhítésére, és egy dán csoport kifejlesztett olyan leszoktató csomagokat, melyek segítenek még biztonságosabban elhagyni a szereket.”
Eredeti cikk: https://www.psychologytoday.com/us/blog/side-effects/201908/antidepressant-withdrawal-and-scientific-consensus
Fotó: Designed by Freepik
